Bár földrajzi ismereteim eléggé kiterjedtek, őszintén megmondom, hogy előtte még sose hallottam erről a szigetről. Pedig egy 2005-ös becslés szerint több mint 160 ezer helyi lakosa van.
A sziget a Karibi térségben található, Dominikai Köztársaságban. Vincent és a Grenadine-szigetektől észak-északkeletre, Barbadostól északnyugatra, Martinique-tól délre helyezkedik el.
A szigetet 1502-ben, Szent Lucia napján fedezte fel Kolumbusz. A franciák és angolok között több mint 14-szer cserélt gazdát. 1814-ben végül a britek szerezték meg a sziget irányítását. 1967-ben Nagy-Britannia társult állama lett, majd 1979-ben elnyerte teljes függetlenségét a brit Nemzetközösségen belül.Mivel olyan gyakran cserélt gazdát, a szigetet a „Nyugat-Indiák Helénájaként” is ismerik. Így a hivatalos nyelv is az angol lett.
Érdekesség, hogy a szomszédos Martinique szigeten pedig francia a hivatalos nyelv. A franciákról pedig köztudott, hogy nem szívesen tanulnak meg más nyelveket, ezért különleges lehet köztük a kommunikáció :) De a hotelben is találkoztunk egy úgy nevezett helyi nyelvvel, amit a négerek egymás között beszélnek, ez az antillai kreol nyelv. Érdekes volt.
A sziget vulkanikus eredetű. Mi is megcsodálhattuk a sziget egyik vulkanikus képződményét. Trópusi éghajlatú földjén cukornádat, banánt, kókuszdiót, kakaót és citrusféléket termesztenek.
Legmagasabb pontja: Mount Gimie, 950 méter. A sziget jellegzetes tájképét adó Piton-hegyek a természeti világörökség részei.
Éghajlata trópusi, az átlagos középhőmérséklet 26 °C. Évente 1500 mm eső esik az alacsonyabb fekvésű területeken, míg a hegyekben 3500 mm csapadék van. Az esős évszak májustól augusztusig tart. Igazából pont fordított, mint náluk. Amikor nálunk jön a nyár, akkor ott a „tél”, ami erős szeleket és viharos időjárást jelent. Ilyenkor rengeteg helyi lakos bereteszeli az ajtót, ablakot (mert üveg egyébként nincs ezeken a helyi kis házakon). Még márciusban is láttunk ilyen bereteszelt házakat, illetve olyan utakat, amit még a vihar mosott az előző télen – ami, mint az előbb említettem májustól kezdődik.
Pár szóban még a közlekedésről:
Az ország egyetlen nemzetközi reptere a Hewanorra International Airport ami a sziget déli csücskében, a fővárostól 30 km-re helyezkedik el. Az országba a British Airways és a BWIA West Indies Airways társaságokkal közvetlenül lehet eljutni, míg ha Frankfurt am Mainból indulunk, Barbadoson át kell szállni.
Saint Lucia útjainak hossza 1210 km, ebből 63 km aszfaltozott, de ezeket rendszeresen felújítják, ha a vihar tönkre tenné és az aszfalt nagyon jó minőségű!
A közlekedés egyébként bal oldali, hasonlóan Nagy-Britanniához. Az utak többsége kétsávú, viszont szűkek, néha féltünk, hogy most hogyan férünk el. A hegyi utakon ment rendesen az előredudálás :) Mi éppen egy őrült sofőrt kaptunk, de a vezetési stílus bizonyára ott is egyénfüggő.
A legfontosabb kikötők: Castries, Cul-de-Sac és Vieux-Fort- nál találhatók. Ebből mi kettőt láttunk az autóból. Idegenvezetőnk bőszen magyarázta, hogy itt kapható a legfinomabb hal, aki a legjobb minőséget akarja, az már korán reggel kijön ezekbe a kikötőkbe. Hát bár megkóstolhattam volna azt a halat!
Fővárosa Castries, ami egyben a legnépesebb település is. Őszintén megmondom, hogy az én tetszésemet annyira nem nyerte el. Bár a hotelesek nem engedtek minket kiszállni a buszból, ezért szintén csak menet közben vethettünk rá pár pillantást miközben az egyik hotelból mentünk át a másikba.Innen nem messze található egy érdekes, kő híd is, ahol állítólag a Karib-tenger kalózainak egyik jelenetét is forgatták.
Castries-tól nem messze található a Marigot Bay, ami hírességek és gazdag emberek villáiról híres. Többet között Sophia Loren, Tom Cruise és Oprah Winfrey vett már itt villát és itt íródott az 1967-es Doctor Dolittle könyv is, amiből később film lett. Gyönyörű hely!
De az esőerdőkben is számtalan vízesésre bukkanhatunk egy vezetett túra során, vagy megmártózhatunk a vulkáni iszapfürdőben.
Állatfajok:
Legjellemzőbb állatok a madarak, denevér, papagájfajok és hát persze különböző háziállatok mint például a csirke, ami egyáltalán nem hasonlított az európaihoz. Az esőerdőkben természetesen élnek párducok és a tengerben pedig számtalan hal és vízi élőlény. Azonban ami számunkra a legkülönösebb volt, az a kolibri. Előtte még sose láttam kolibrit! Egyszerűen ez fantasztikus!! Sajnos nem sikerült lefényképezni, mert el nem tudjátok képzelni, mennyire pici a valóságban, és olyan gyors. Mindennap ott volt a hotel erkélyünk előtt, főleg késő délután. Denevéreket, pedig sötétedéskor hallottunk.
De mindennap különleges madárpárok jöttek az erkélyünk elé, és késő délutánig meg lehetett figyelni őket. Egyik ilyen a fenti képen is látható.
Mikor már hazafele utaztunk a reptérre, akkor elcsíptünk egy táblát, ami különleges papagájokra hívta fel a figyelmet, de sajnos se idő se lehetőség nem volt rá, hogy ezt megtekintsük.
A lovakat pedig előszeretettel használják turizmus céljára, hogy bevisznek vele lovagolni a tengerbe.
De mindennap különleges madárpárok jöttek az erkélyünk elé, és késő délutánig meg lehetett figyelni őket. Egyik ilyen a fenti képen is látható.
Mikor már hazafele utaztunk a reptérre, akkor elcsíptünk egy táblát, ami különleges papagájokra hívta fel a figyelmet, de sajnos se idő se lehetőség nem volt rá, hogy ezt megtekintsük.
A lovakat pedig előszeretettel használják turizmus céljára, hogy bevisznek vele lovagolni a tengerbe.
Egyik legnagyobb látványossága a Pigeon Island (Galambsziget) Nemzeti Park régen pedig brit erőd volt. Igazából egy kis félsziget, mely pont a hotelünknél terült el.
